Az Európa Bajnokságon jártunk

posted in: Bejegyzés, Pilóta blog Júl 2015

Helyszíni beszámoló Vajda Ricsi tollából:

Hatmilliárd Forint. Körülbelül ennyi az értéke annak a cirka 80 repülőgépnek, amik felsorakoztak a griden az őcsényi Európa-bajnokság versenynapján. Kimondani is sok. Hát még kifizetni… De ezen a szinten másképp már nem lehet labdába rúgni. A számunkra csúcsgépnek számító, a 18 méteres kategória zászlóshajója, az ASG 29 szinte olcsónak számít a maga 150 ezer Eurós árával. Lenyűgöző az a winglet erdő, ami az égbe mered, ahogy az ember végigtekint a várakozó gépeken. És kezdi elhinni, hogy igaz az elmélet, és létezik végtelen szárny, főleg ha a szabad osztály csodáit nézem. Jaj szegény kisegítőknek, amikor ezt mind le kell mosniuk. Csodálatos az a mérnöki munka, ahogy megtervezték és megalkották ezeket a műremekeket, és irigylésre méltó lehet birtokolni és vezetni egy ilyen csodát. Mert ez tényleg az. 60 fölötti siklószám, precízség, innováció és tökély minden szinten, minden részletben. Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy nem csak a legtehetősebbek jutnak el ide, és az igazi tehetségeknek pedig be kell érniük néhány helyi repüléssel a klubuk ütött-kopott gépével? Az eredmények nagy összességben nem ezt igazolják. Hihetetlenül kiegyensúlyozott a mezőny. Ha az időjárás nem szól közbe, és a feladat is reális, a terepre szállást nem nagyon ismerik a versenyzők. Olyan szorosak az eredmények, annyira közel vannak egymáshoz, hogy a legtöbbször csak egy pillanatnyi döntésen, egy jobb vagy rosszabb perióduson, meg egy kis szerencsén múlik az aznapi átlagsebesség, azonban a tudás mindegyiknél megvan. És a végén természetesen az nyer, aki a legkiegyensúlyozottabban teljesít, és a napi pontveszteségei a legkisebbek az aktuális nyerteshez képest. Így nagyon gyakran olyan lesz a bajnok, aki még versenyszámot sem nyer, csak hozza, amit kell. És ehhez tényleg kevés a sokmilliós repülő. Azonban szükséges feltétel! 

El kell hogy mondjam, hogy ez a javarészt tehetősebbekből álló repülő elit mégsem a magas lóról tekint a világra. Szimpatikus, kedves társaság, akik a pihenő idejükben is egymás ellen „harcolnak” vagy a focipályán, vagy a csocsóasztalnál, vagy egy röplabda mérkőzés keretében, ahol tegnap világbajnokok csaptak össze. Nem találtam meg azt az ellenségeskedést, azt a folyamatos elégedetlenkedést, ami sokszor a magyar versenyeket jellemzi, ahol csak a záróbulin találják meg az igazi összhangot a pilóták.

Számomra a verseny legszebb pillanata volt, amikor a napi győzteseket díjazták, és az open kategória leggyorsabbja a lengyel Adam Czeladzki lett, aki ma már egy repülőbalesetből kifolyólag lebénult lábakkal repül a számára átalakított JS 1-gyel. Hosszan elnyúló vastapsot kapott a versenyzőktől, ez nem csak a szokásos formaság. Aznap megverte Európa legjobbjait.
A szervezésre –én úgy láttam- nem lehet panasz. Minden flottul működik, mindenki tudja a helyét, és a külföldieknek is minden világos. A reggeli eligazítás pontos és tartalmas, mindent meg lehet tudni, és nem húzzák senkinek az idejét. Országonként kapjuk a feladat lapokat, és a briefinget egy kis videoklippel kezdik a szervezők az előző napi eseményekből összeollózva. A startra menetel előtt a mérlegelés mindenkinek kötelező érvényű, és a súlyhatárokat nagyon szigorúan veszik. A multi-seat kategóriának például 750 kg-ban van maximalizálva. Nem is lehetne elindulni már a régi lengyel gépekkel, amivel csak teli vízzel lehet felszállni. A pilótákat csak a verseny elején mérték meg, így ha valaki csalni akarna, az csak úgy tudna, ha gyorsan felszedne magára 20-30 kilót, bár ahhoz sok csülköt kéne megenni. Bár amilyen az időjárás itt inkább csak fogyni lehet. A griden e tűző napon a hőség elviselhetetlen. Mindenki próbál valami praktikát bevetni: van aki a szokásos szárny alá ülőset, bár ezek a végtelenül karcsú szárnyak sok árnyékot nem vetnek már, vannak speciális napernyők, a hollandok egyszerűen bevizezik a dekktakarót, de számomra a legtökéletesebb a franciák megoldása volt, akik mobil sörsátrat állítottak a gépük orránál. Sebastian Kawa, az aktuális világbajnok is a szárny alatt alszik a vontatásra várva, ő így relaxál felszállás előtt.

A szervezők „zöld versenyt” hírdettek, előadást tarttottak, hogyan szelektáljuk a szemetet, hogyan zuhanyozzunk, mennyi vizet használjunk, ami meglehetősen visszásnak tűnik egy vitorlázórepülő bajnokságon, ahol napi szinten több ezer liter vizet töltenek fel a pilóták a gépeikbe pusztán azért, hogy nagyobb átlagsebességekre legyenek képesek, amit aztán a leszállás előtt vagy egy gyenge időben eldobnak. De ezzel nem a rendezőket akarom bántani, ez egy ilyen sport. Egy Afrika kupán (már ha van ilyen)ez bizonyára másképp megy. Csak ne akarják így megmondani hány perc alatt zuhanyozzak le, amikor annyi tiszta víz megy a pocsékba…
A verseny még folyik, a hangulat nagyon jó, és az időjárás is viszonylag kegyes hozzánk, így már volt öt értékelhető versenyszám volt. Vasárnap hivatalos pihenőnap volt, amit strandolással és természetesen Szekszárdi borkostolással töltöttek a csapatok, szombaton pedig törölték a számot, bár a 18 méteres kategoriát még felhúzták, de a Mecsek felett gerjedt zivatar miatt a reptér környéke teljesen leárnyékolódott, így esély sem volt, hogy a szám értékelhető legyen. Az őcsényiek jól döntöttek, és még időben lefújták a napot.

A mieink jól szerepelnek ebben a bitang erős mezőnyben, jelen állás szerint a legjobb pozicióban, legkevesebb ponttal lemaradva az élmezőnytől Kiss Dani és Tamás Feca által irányított párosok várják a folytatást, száraz termikes időjárásra számítva, hogy ki tudják használni jobban a helyismeretüket, és megszorongassanak pár Világ- és Európabajnokot. Mit lehetne mást mondani: Hajrá Magyarok!

10272634_943473089044262_1121504759860440649_o 11011492_943473325710905_1393322307208676959_o 11722087_943473389044232_5553685163510360960_o 11722517_943473249044246_5603511882592697390_o