“D” vizsga élménybeszámoló – Kollár Csaba tollából

posted in: Bejegyzés, Pilóta blog Sze 2013

Nehéz elkezdeni úgy élménybeszámolót írni egy sikeres feladatról, hogy az ide vezető út és az ezt megelőző hetek történéseiről nem teszek említést. A rövidség végett próbáltam meg mégis összefoglalni csak az aznap történteket, de persze átcsapott a dolog a másik végletbe, és jó hosszú lett így is. Ennek ellenére remélem, hogy nem lesz túl unalmas olvasmány

Szóval maradjunk az aznapnál: felkelés után egy kávét mellett a meteorra vetettem magam, bízva benne, hogy jobb előrejelzést fogok látni mint tegnap este. Talán pontosítanak kicsit pozitív irányban, talán az időjárás is javul. Kb. 10-15 perc molyolás után szembesültem a ténnyel, hogy nem történt semmi változás, 1000-1200 méteres felhőalapot jósolnak, gyenge emelésekkel, 3-4 m/s erősségű északnyugatias széllel, továbbá a triggerhőmérséklet is épphogy eléri a kívánt értéket, azt is csak egy kb. 4 órás periódusban (LTC 12:00-16:00). Viszont legalább homogénnek tűnt az előrejelzés a kurzuson (ekkor már láttam, hogy Dunaújváros lesz vélhetően a cél), így nagyon nem kell majd repülés közben stratégiát váltani. Tovább fokozta az aggodalmamat, hogy a múlt hetihez képest ez valamivel gyengébb időnek látszott, bár 100-200 méterrel magasabb plafonnal, de ugyanakkor száraztermikes, felhők nélküli időre lehet számítani. Az előző héten tettem már egy sikertelen kísérletet, a ma várhatónál egy kicsit erősebb időben, és 2-3 óra helyi gebergés után akkor sem voltam magamban biztos az indulást illetően. Mi lesz akkor ma..? Végül arra jutottam, hogy legrosszabb esetben gyűjtöm az időt helyi repüléssel, szóval irány a reptér!

Vezetés közben azért végig a távra gondoltam, az indulás pillanatára Bia/Sóskút tájékán. Vajon milyen időjárási és mentális helyzetben fogok ezen a ponton repülni? És nem utolsó sorban: hány méteren? Vajon van élet a G2/3-on és a magaslégtér peremén túl? Ha elindulok és terepre kell szállnom, hogy fogom megoldani a szituációt? Fejben megvan, átvettük ezerszer, de amikor 50 méteren feltűnik a villanypásztor, meg a sunyi betonkocka, meg az addig fű alatt megbúvó óvodáscsoport… ?

A reggeli eligazítás önbizalmat adott, legalábbis a meteoros weblapok kiértékelésében tett erőfeszítéseimet tekintve mindenképp, mert Daró is hasonlóan foglalta össze a várható időjárást Ugyanakkor Langer Tibitől és tőle kaptam egy nagyon jó útravalót, ami segített az indulásban és végig a távon: van esély a sikerre bár nem túl nagy, ezért fogjam fel az egészet egy terepgyakorlatnak, legrosszabb esetben tapasztalatot szerzek, és legközelebb legalább az indulás könnyebb lesz, ha pedig sikerült a feladatot is megrepülni, az csak plusz öröm.

Ugorjunk kicsit mert tényleg nagyon hosszú lesz: LTC 11:30, logger, icao térkép, víz, kamera bekészítve, ernyő felvéve, kabintető zárva,biztosítva. 330 méterre csőröltem, majd kisebb nagyobb bukdácsolások után “meg tudtam erősödni” helyben – majd hogy ne legyen ilyen egyszerű az élet – egyből nagyon el is merültem, ami miatt fejben a múltheti állapot kezdett előállni. Próbáltam felülkerekedni az aggódáson, miközben találtam ismét pár emelést, és kierőltettem magam a magaslégtérbe, bár csak 800-900 méteren. Sajnos az időjárás pont olyan volt mint a várt, talán egy kicsivel rosszabb is. Bár a reptér környékén voltak szép cumulusok, a kurzuson egy nyavalyás felhőt sem lehetett látni, csak a nagy kékséget. Éppen azon gondolkodtam, hogy úgyis mindegy alapon elkezdem nyomni Százhalombatta felé v opt.-al (vagyok már olyan magasan hogy legalább nem “helyben” fogok terepezni ha úgy alakul), amikor Bőti Laci hívott rádión, hogy tőlem nem messze Sóskút környékén talált egy stabil másfelet, menjek oda. Nem kellett kétszer mondani, 1-2 perc múlva már tükörbe állva tekertem az Astirral. A következő kb. 15-20 percben együtt repültünk, és jól alakultak a dolgok, ketten kerestük az emeléseket, persze Laci valahogy mindig egyre délebbre invitált… Talán ez *lett volna* az egyik legnehezebb szakasza számomra a távnak, jól jött, hogy nem egyedül kellett átvészelnem, köszönet érte

Százhalombatta és Sóskút között magamra maradtam tehát, és mivel itt már tényleg mindegy volt, elkezdtem továbbhaladni a cél felé. Sajnos a város környékén kockáztattam kicsit egy 2-es emelés miatt, egy ponton ugyanis nem voltam benne 100%-ig biztos, hogy nem csúsztam bele hangyányit a TMA-ba. De mint az igc-ből kiderült, ez nem következett be (viszont azt jól gondoltam, hogy nagyon közel voltam hozzá, kb 100 méterre). Ekkor még nem tudtam, hogy ezen a ponton voltam a távon a legmagasabban (QFE 1200m), később a magmérőn nem láttam 900m feletti értéket. Sajnos aztán kiderült, hogy az itt összeszedett “pufferre” nagy szükség volt, mert Adonyig gyakorlatilag merültem mint a balta, egy nyomorult 0-at sem találtam. Sikerült 300 méterig jutni, ahol már nagyon nem volt őszinte a mosolyom. A terepet kinéztem még jóval előtte, volt A/B verzióm is, és annak ellenére, hogy nem örültem a dolognak, teljesen nyugodt voltam. Ugyanis egyértelműen és jól látszódtak a lenti területek, szántások, tarlók, villanyoszlopok, és egyéb akadályok. Illetve bőven volt időm válogatni, és latolgatni olyan dolgokat is, hogy szállítókocsizás szempontjából hol lenne jobb leszállni. Fejben már a finalt terveztem, amikor a hosszúfalon belefutottam egy gyenge fél méterbe. Megtekertem, de úgy, mint ahogy a nagykönyvbe meg van írva. Szerintem még körzővel se lehetett volna szebb spirálokat rajzolni. Abban biztos voltam, hogy nincs meg a magja, de hogy én ezen a ponton elkezdjek spirált váltani, gépészkedni, próbálgatni… Nem. BIZTOS 30cm-nyi emelést a bizonytalanért nem áldozunk fel a terep felett 300 méteren. Így középre szögelt cérnával/golyóval lélegzetvisszafojtva róttam a köröket 900 méterig (nem 2 percig tartott).

Már egy ideje látható volt, de a termik kimúlásának tetején tudatosult bennem, hogy az ott tőlem délre Kulcs község. És ha az ott Kulcs, akkor én bizony ezüstkoszorús pilóta vagyok, mert olyan nincs, hogy a Ka8 900m (tehát kb. 1000m helyi QFE) magasságból ilyen időben ne siklana el nemhogy 5km-et, de 15-öt is. Boldogan nyomtam hát ismét dél felé a gépet, és bár a helyzet hasonló volt a Százhalombatta-Adony közöttihez, egyre inkább az járt a fejemben, hogy innét már “győzni” kéne, és LHDV-n leszállni.

Nem tartott sokáig a felhőtlen öröm, ismét benéztem 400 alá (250-et mutatott a Fahegy QFE-re tekert magmérő). A forgatókönyv ugyanaz volt: terep kinézve, iskolakör felépítés elkezdve, mindez Rácalmástól délre (már vastagon láttam Dunaújvárost, de próbáltam nem gondolni rá). És itt következett be a táv legszebb pillanata: egy hatalmas ragadozómadár (talán ölyv vagy sólyom) nézett vissza rám a jobb szárnyvégről. Kiterjesztett sárnyakkal siklott, merült ahogy én is. Jobb/bal elhajlásokkal, félkörös spirálokkal emelést keresett (legalábbis nagyon bíztam benne, hogy nem a lenti pockokat “felügyeli”). Volt elég magasságom még, így a terepiskolakört befejezve próbáltam a géppel úgy mozogni, hogy ne tévesszem szem elől a madarat. Elindult a tőlem délre található gyártelep irányába, ahol rakéta módjára kezdett emelkedni. Gyorsan a térképre pillantottam, rendben, még nincs benne az LHR15-ben a terület. Nem kellett nagyon gondolkodni rajta hogy mit tegyek. Sikerült annyi magasságot gyűjteni itt, hogy elinduljak Dunaújváros nyugati peremén. Innét ugyan vélhetően beértem volna már a reptérre, csakhogy ez nem LHFH, fogalmam sem volt ebben a helyzetben a pálya pontos helyéről, rádióznom is kell, no meg egy 200-300 méterről indított szabályos iskolakörből kéne leszállnom, ezért a végsikálást mint olyat gyorsan kivertem a fejemből. Szerencsére a város mellett végig tartásban tudtam utazni, illetve kisebb-nagyobb emelések is voltak. Ezek tekerése közben már jókedvűen rádióztam, először az 5100-val (akit hallottak még az otthoniak, így meg tudtam üzenni a pozíciómat megnyugtatás végett), majd LHDV-vel, akik gratuláltak, illetve biztattak, hogy helyizzek kicsit, még ők is repülnek. Mivel tartottam tőle, hogy az ezüstkoszorú magasság feladata nincs meg, ezért engedtem a csábításnak és egy kicsit geberegtem a környéken. Nagyon rendesek voltak egyébként, kisebb gyorstalpalót kaptam rádión a helyi termiklelőhelyekről. Sajnos 900-1000 fölé már senki nem tudott emelkedni. Valaki jelentett ugyan egy 1100-at, de gyorsan vissza is esett, nekem pedig számításaim szerint legalább 1250-1300 kellett volna (Fahegy QFE szerint). Ekkor a logger is rendben becsippant már a pályatengely fölött, ezért úgy döntöttem, hogy nem erőltetem tovább, bezsebelem a nyereményem, leszállok, mert az sem lenne jó ha időközben a nyakamba dobnának 20-30 ernyőst Az ezüstmagasságot pedig megrepülöm majd Fahegyen máskor.

A leszállás jól sikerült, ekkor elég vaj volt már az idő, szóval szépen meg lehetett oldani a dolgot: jelre szállás, kilebegtetés, alig 50 méter gurulás, öröm. Köszöntem a helyieknek, segítettem nekik hangárt pakolni, beszélgettünk. Sajnos a büfé nem volt nyitva, így a sörre várni kellett a hazaérkezésig.

Végezetül pedig Köszönet a szállítókocsis csapatnak (Pityesz, Bőti Laci, Varga Zoli), gyorsak voltak és precízek, igazi profik Másnap aztán kiderült, hogy sikerült a magasságot is megrepülni, relatív 1022 méter!! Ismét köszönet Darónak a kiértékelésért, és minden segítségért amit a feladat kapcsán nyújtott.