Nemzeti Bajnokság 2014 – Őcsény (Kiss Dani beszámolója)

posted in: Bejegyzés, Pilóta blog Júl 2014

Mindenekelőtt szeretném megköszönni a rengeteg segítséget, amit kaptunk a Nemzeti Bajnokság 10 napja alatt. Jencinek, aki anyánk helyett volt apánk, továbbá Zsuzsinak, Ricsinek és Pityesznek, akik mindig elérhetőek voltak, ha egy segítő kézre volt szükség. Jól estek a látogatások is, köszönjük Tóninak, Pistának, Darónak és Gyurinak, hogy felénk néztek!

A versenyt rendkívülinek mondható időjárási körülmények között repültük végig, jóformán nem akadt nehézségek nélküli nap a szűk két hét alatt. Az első 4-5 versenyszám mindegyikében zivatartevékenység nehezítette a repülést, 3 alkalommal közvetlenül az útvonalon esett, egy ízben pedig már felvontatás közben. Ennek megfelelően az egész mezőny igyekezett korán indulni és minél kevesebbszer megázni – több-kevesebb sikerrel. Ez azt eredményezte, hogy taktikázásra nem sok mód nyílt, így az élmezőnyben alig 10-20 pontos különbségek alakultak csak ki. Idén Tamás Ferivel repültünk géppárt, aki szintén fontolgatja, hogy jövőre az őcsényi Európa Bajnokságon a kétüléses kategóriában induljon, így a mostani verseny lehetőséget jelentett számunkra a közös edzésre is. Mivel a mezőny különböző kategóriákra darabolódott, sajnos viszonylag kevés ellenféllel szemben mérhettük össze tudásunkat a magyar értékelésben, közülük a Laurinyecz Sanyi – Basa Ricsi páros ígérkezett a legkeményebb diónak, illetve a két keret-Discusszal induló Kovács házaspár. A nemzetközi versenyzőkkel kiegészülve már komolyabb lett a vegyes 15m-es kategória, több magasan jegyzett pilóta (csehek, olaszok) ellen mérhettük meg magunkat.

Az első napot a magyar értékelésben megnyertük és a nemzetköziben is csak pár ponttal lemaradva lettünk másodikok. A jó forma kitartott egészen az ötödik nap végéig, amikor a magyarban első, a nemzetközi kategóriában pedig második helyen álltunk. Aznap egyébként egy kialakuló zivatarlánc előoldalán kellett oda-vissza végigrepülnünk, ami igen izgalmas volt. Nagyon gyorsan gerjedtek a zivatarok, így akik 5-10 perccel utánunk érkeztek haza, már komoly kerülőre kényszerültek, 15 perccel utánunk pedig már többen terepre is. Ezen a napon futottunk bele egy ismerős farokjelű Nimbus 2-esbe a pampák felett: Istvánnak ezúton is köszönjük a finom soltvadkerti kétmétert.

A verseny közbülső hétvégéjére valamivel kedvezőbb időjárási körülmények ígérkeztek, az utolsó két napra, hétfőre és keddre, azonban rosszul festett a prognózis. Úgy döntöttünk hát Tamás Fecával, hogy szombaton, amikorra a legjobb időt vártuk, érdemes kockázatot vállalnunk, mert ha sikerül kicsit meglépni az összetettben, akkor a gyengébb vasárnapi időjárásban már repülhetünk egy biztonsági számot, utána pedig nagy valószínűséggel vége a versenynek. A meteorológiai modellek és a felszállás után a levegőben tapasztaltak alapján úgy tűnt: érdemes lesz későn indulni, mert az időjárás “ki fogja rúgni magát” és esély lehet akár 115-120 km/órás átlagsebesség elérésére is. Ebben erősített meg bennünket az is, hogy az eredetileg tervezett 500km-es távot 400-ra mérsékelték, így éreztünk még tartalékot a késő-délutáni / esti szakaszban is. Végül 2 óra előtt néhány perccel indultunk el és hamar szembesültünk vele, hogy a helyzetértékelésünk tévesnek bizonyult. Ugyan az első 150km-en mi voltunk a leggyorsabbak, még 100km/óra fölé is csak pillanatokra tudtuk feltornászni pillanatnyi átlagunkat. További traumát eredményezett, hogy az ígért 6 helyett már 5-kor elkezdett szétesni az időjárás, nekünk pedig még hátra volt 110km a feladatból. Tudtuk, hogy innentől nem az ellenfelekkel, hanem az időjárással versenyzünk. Életem egyik legnagyobb küzdelme volt ez a másfél óra, de végül a kiskunsági erdő néhány utolsó böffenését kihasználva, egy 80-as körről indított végsiklással hazaértünk. Akkora eufóriát okozott ilyen lehetetlen helyzetből hazarepülni, hogy nem is foglalkoztunk vele, milyen nyomorúságos eredményt értünk el aznap. Egy pillantás a tabellára aztán kijózanítólag hatott: ugyan összetettben még a második helyen álltunk, de győzelmi reményeink elszállni tűntek.

Másnap adott a sors egy esélyt a javításra, ugyanis a szombatinál egyértelműen gyengébb körülmények között közel ugyanakkora, ezúttal 350km-es feladatot kaptunk, mi pedig a vonalnyitás után 10 perccel igen jó indulási pozícióban találtuk magunkat, és neki is vágtunk a feladatnak. A legfőbb gondot aznap az jelentette, hogy az Alföldön hiába volt már élő idő, Őcsényben a délkeleties szél a Gemenci Erdő hideg levegőjét hozta a repülőtér térségébe, 1000m alatti félméterekbe kényszerítve a mezőnyt. Amikor egy buborék 1250m-re repített minket, egyből éreztük, nem sok ilyen alkalom lesz aznap, ki kell hát használni. Később kiderült: akik nem indultak korán, később alacsonyabbról kellett nekivágniuk a Duna átkelésének és mindjárt az első siklás végén a terepveszély elhárításával foglalatoskodtak. Így járt az előző napi győztes, Laurinyecz Sanyi is, de -velünk ellentétben- neki szerencséje volt, aznap ugyanis fordítva alakultak a dolgok. A prognózis szerint 5-ig élő idő kitartott 6 utánig, így csak nem bírt Sanyika az első helyről terepre szállni, pedig drukkoltunk neki rendesen :)

Végül a géppárunk futott be a második helyre, de ennek különösebb jelentőséget nem tulajdonítok, mivel végig jól tudtunk együtt repülni, így a második-harmadik helyért közösen dolgoztunk meg. Sajnos a nemzetközi mezőnyben nagyobbat zuhantunk utolsóelőtti nap, ott már a dobogó közelébe kerülni sem maradt esélyünk. Talán egy kéthetes versenyen még fel tudtunk volna pörögni, ahogy tavaly is tettük Szegeden.

Gratulálok Pityesznek is, aki keményen megküzdött az elemekkel és néhány napi eredménnyel érzékeltette: felfele ívelő pálya áll előtte!

A mellékelt képekkel kívánok jó leszállásokat, a Flatland Kupán induló népes különítménynek pedig eredményes versenyzést!

001
002
003
004

Üdvözlettel:
Dani