Előző hétvégén csillant fel egy jól kihasználható Föhn nap lehetősége csütörtökre. Szerdára viszonylag jó termikus viszonyokat adtak a modellek, estére pedig az Anglia középpontú ciklon előoldalán erős déli áramlás beálltát az Alpok térségére. Csütörtökre ideális nyomáskülönbséget várhattunk Lugano és Zürich között (egész nap 6hPa felett), jó szélprofilokat, egyedül a nagy nedvességtartalom adott némi aggodalomra okot. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott: egy hajszál választhatta el az ezres időt a repülhetetlentől. Szerda reggel el is kezdtek OVC (zárt felhőzet) prognózissal riogatni, de szerencsére délutánra ismét optimisták lettek a modellek. Közben már megállapodtunk egy klubtársammal, hogy az egyesület egyik Arcuszával nekirugaszkodunk egy 1000km-es huroknak délkelet Ausztria irányába. Ez tűnt a legideálisabb területnek, de tudtuk, az estére várható hidegfront esetleges felgyorsulása elvághat bennünket a hazajutás lehetőségétől.
Azt terveztük, hogy reggel fél7-kor találkozunk a reptéren (a gépet előző este felkészítettük, beprogramoztuk), így 7 körül már fel is szállhattunk volna. Végül részben az időjárás, részben a technika ördöge úgy akarta, hogy csak fél9-kor startoljunk, meglepetésemre egyedüli távrepülőként Schänisből aznap. A felszállás nem volt egy leányálom, iszonyat turbulenciába vontattunk bele mindjárt a pálya mögött. Elég ijesztő látvány, amikor 10 méterről elindul a Robin lefele az ember előtt… Végül megnyugodtak a kedélyek, és rendben leoldottunk a reptér melletti hegy déli lejtője mellett, és egyből stabil luv-emelésben találtuk magunkat. Kiemelkedés közben abszolváltuk az indulási szektor érintését is, majd negyed-10 körül neki is vágtunk a feladatnak. A szél a határon mozgott még ekkor, a 20-25 km/órás sebessége éppenhogy csak elég volt a lejtőzve haladáshoz. Óvatosan loptuk a távolságot kelet felé, tudva, hogy egyrészt a Rajna-völgyében közel kétszeres szélsebesség mellett jó eséllyel meg tudunk emelkedni, másrészt felsejlettek már a távoli horizonton az osztrák “Hammerwetter” lencsefelhői.
A Rajna-völgy keresztezése után, a Schesaplana hullámterében rá is leltünk az első komolyabb emelésre, a varió az 5-öt verte, kisvártatva 4000m-en találtuk magunkat. Egy órája voltunk ekkor úton, és mindössze 60km-t teljesítettünk. De még mindig alig múlt 10 óra, és kezdtünk beérni a tutti időjárásba. Gyors kapcsolatfelvétel Innsbruck radarral, egyelőre FL160-ig engedtek fel minket. A következő 300km nagyjából eseménytelenül telt, már ha arra, hogy 4500 és 6000m között, olykor 300km/óra feletti ground speed-ekkel haladva repültünk, lehet ezt mondani. Igazán jó idő Zell am See-től keletre volt, itt már szépen sorban álltak a gyönyörű lenticularisok, a bécsi irányító pedig már FL195-ig engedett. Ennek megfelelően fel is ment az átlagunk azon a szakaszon 180km/óra környékére – a teljes távra vonatkoztatva is 100km/óra felett jártunk már. Kezdtünk hinni a deklarált feladatban, mígnem a 100-as körön két újdonság várt ránk. Egyrészt látványosan romlottak az időjárási feltételek, a szél már majdnem teljesen nyugatira fordult és gyengült, másrészt sms-t kaptunk Schänisből, hogy a vártnál gyorsabban közeleg a front. Gyorsan hoztuk meg a döntést: feladjuk a deklarált fordulópontot, hazarepülünk, és dupla hurokként próbáljuk meg kirepülni az 1000km-t. Azért elég érdekes érzés, amikor az ember megforul, és kiírja a kompjúter, hogy a reptér 405km-re van…
Oldal-szembeszélben haladtunk ekkor, de még így is 100-as átlagot repültünk ezen a szakaszon, elsősorban köszönhetően a szinte összefüggő hullámtérnek. 120km-t siklottunk megállás, és lényegében magasságvesztés nélkül. Ránéztem az órámra: 14:00 óra múlt, a számlálón pedig 500 teljesített kilóméter. 15:00 órakor pedig 600km… Eszembe is jutott az őcsényi 670km-es feladat, amit 130-as átlaggal sikerült megrepülni, 5-kor már Tóni frissen fényezett motorját csodálhattam a faház előtt :) Ha ez így megy tovább, simán repülünk 1000km-t, gondoltam, hiszen még 6 óra van napnyugtáig, ez alatt kellene 400km-t repülni. Gyerekjáték! Közben már harmadszor öntöttem nejlonba csomagolt sárga esőt a sógorokra, fertőtlenítettem az oxigén-kanulát (a két tevékenység között ne keressetek összefüggést :) – szóval volt mit tenni a repülőgépvezetésen, rádió-kommunikáción és transzponder tekergetésen felül is.
Aztán Innsbruckhoz érve drámaian megváltozott az égkép. Mint az irányítástól megtudtuk, nyugatabbra, az Arlberg hegy térségében, óriási zivatar-góc alakult ki, lehetetlenné téve a továbbhaladásunkat. Gyors matek után úgy döntöttünk, egyetlen esélyünk a várakozás, abban bízva, hogy a dél-északi pályán mozgó rendszer levonul az útvonalunkról. A szél fújt rendesen, úgyhogy nem okozott különösebb gondott 3500-4000m között, a hózáporokat kerülgetve várakozni. Közben Innsbruck néha elküldött egy-egy Boeinget párszáz méterre tőlünk, látás alig volt, úgyhogy miközben VFR-t repültünk, az irányítás biztosította az elkülönítést. Másfél órát helyiztünk, mire kicsit megtisztult az útvonalunk, és elkezdhettünk továbblopakodni. Sokat gyengült a szél, így hamar 3000m alatt találtuk magunkat, és a táv elejéhez hasonló óvatos lejtőzéssel tettük meg az utolsó 150km-t a reptérig. Végül a Rajna-völgyénél még meg kellett menteni magunkat, de szerencsére az egyik stabil hely bejött, 2-3 méteres emelésben szedtük össze a hiányzó métereket.
Végül kevéssel este 7 előtt szálltunk le, 90-es átlaggal teljesítve a 835km-es hurkot. Ugyan meg lehetett volna még kísérelni két óra alatt 170km-t rátenni, de sem a szél, sem az erőnlétünk nem volt már az igazi, márpedig a leszállás tud meglepetéseket tartogatni ilyen időben, úgyhogy 10 óra repülés után lemondtunk a további kísérletezésről. Ezzel együtt hatalmas élmény volt, a tavalyelőtti 805km után sikerült még egy kicsit rátenni, ráadásul mindezt hurokpályán repülve. Abszolút teljesíthetőnek tartom az FAI 1000km-t Ausztria irányában, pláne ha egyszer a Föhn mellé lesz egy kis termikes rásegítés is. Erre még májusban van reális esély, amikor már hosszúak a nappalok, de még nem ritkák az erős déli szeles helyzetek.
A május 11-i repülést / IGC-t megtaláljátok az OLC-n.
Érdekesség, hogy elég egyedi volt a deklarációnk, amit alátámaszt a mellékelt Flarm-radar screenshot is. A tőlünk északra látható csúcsforgalom a klasszikus nyugat-kelet útvonal Wiener Neustadt és Innsbruck között. Akik ott repültek, zömében 2500 és 3500m között, luv oldali emelésekben (értsd: lejtőzve-termikelve) haladtak. Hallottuk a rádióban is, meg látszik az OLC-re feltöltött logokból is.
A szintén mellékelt topmeteo széltérképet az útvonalunkkal összevetve látható, hogy tulajdonképpen rádeklaráltuk a távot a Föhn-lyuk határára (ahol a feltorlódott felhőzet alábukik, és az első hullám kialakul), így mi zömében végig magasan, lee hullámokban emelkedve tudtunk közlekedni úgy 20 fokkal déliesebb pályán, Karintia felett haladva. Szokatlan, de nagyon érdekes útvonal volt. Következő tervem egy Szlovénia oda-vissza, még 10 fokkal déliesebb pályán.
Köszönöm szépen a real time bíztatást, nagyon jól esett! Szokás szerint néhány képpel is igyekszem a repülés hangulatát megosztani veletek.
Jó leszállásokat és élménydús távokat kívánok mindenkinek!
Üdv: Kiss Dani
