Hosszú idő, és sok várakozás után 2016.06.30-án eljött az a pillanat, mikor beülhettem az NKH vizsgatermébe, hogy a szakszó elméleti vizsgát megcsináljam – vagy legalábbis megpróbáljam megcsinálni. Az eredmény minden várakozásomat felülmúlta, mert első nekifutásra sikerült minden tárgyat sikeresen teljesítenem, sőt a meteorológiát 100%-osra.
Örömömet az árnyékolta be, sajnos nem kicsit, hogy a vizsga időpontja egy szomorú dátumhoz kötődik, kedvenc színészem – és állíthatom rajtam kívül még sok-sok ember kedvenc színészének –temetése ezen a napon volt. Megemlékezésül, és tiszteletem jeleként álljon itt úgy, hogy a meteorológia eredményére azt mondhatom, hogy kb. annyi eséllyel fogadtam volna erre, mint amennyi esélye Jamon Serrano győzelmének volt. De mindkettő bekövetkezett.
A gyakorlati vizsgára való jelentkezés sem volt kevésbé kalandos, mint ahogy az elméleti vizsgáig eljutottam, csak itt nem a technika állt az utamba, hanem a sors, mert sikerült olyan időpontban elkezdeni a vizsga megszervezését, mikor valamennyi vontatógép az ország különböző pontjain lévő versenyeken, illetve táborokban vontatta a vitorlákat.
Sok-sok egyeztetés, és telefonálgatás után augusztus 3-át sikerült kijelölni annak a napnak, mikor minden feltétel adott, és még szabadságra is el tudok menni.
A vizsga előtti vasárnap repültem csörlésből három kört, gyakorolva a dugóhúzót, a csúsztatást, a nagy bedöntésű fordulókat, és azokból spirálváltást, illetve a repülés minden lényeges elemét. Ez után a kis felkészülés után már több önbizalommal vártam a szerdai vizsgát.
Eljött tehát a várva-várt nap. Reggel kilenc óra körül érkeztünk a reptérre. HA-5054 már fehéren ott ragyogott a napsütésben, várva arra, hogy a traktor kihúzza a 33-as pályára. Várakozásom ellenére volt egy kis szél, de szerencsénkre pálya-irányú, ami még kedvezően is hatott.
Minimális vizsgadrukkal álltam neki a gépátvételnek, a fedélzeti dokumentumok ellenőrzésével kezdve, majd folytatva a kabinnal. Mire a gépet alaposan átnéztük, a vontató gép már ott állt mellettünk, készen az indulásra. Átbeszéltük a földön a levegőben elvégzendő vizsgafeladatokat, majd felvettük az ejtőernyőket, és beültünk a gépbe.
A vontatás nehézkesen indult, a szembeszél ellenére sokáig gurultunk a földön, lassan gyorsultunk, és érezhető volt, hogy a vontatógép nehezen birkózik meg az utána kötött súllyal. Miután elemelkedtünk, minden figyelmemmel a vontató követésére koncentráltam, a fülem szokás szerint bedugult. A levegő egy kicsit lökdöste a gépünket, de ez nem sokban nehezítette meg a vezetést. A hosszú falon következett a földön előre megbeszélt feladat: a vizsgáztató átvette a gépet, és kivitte jobbra. Az első feladat az volt, hogy álljak vele vissza a vontatógép mögé. Simán ment.
Hét perc alatt emelkedtünk 600 méterre, ekkor kezdett el billegtetni, oldottam, kifordultam, rendeztem a sebességet, trimet.Második feladatom az volt, hogy álljak be az iránytű szerint 300 fokos irányra. Ekkor olyan 270 fokon repülhettünk. Vicces volt, hogy annak ellenére, hogy tudtam merre repülök, tudtam hol a pálya, milyen az iránya, mégis rossz irányba kezdtem el fordulni. Ezen nevettünk egyet, és közben befordultam a kijelölt irányra.
A következő feladatban el kellett húznom a sebességet, és lassú repülés közben kellett tartanom a vízszintes szárnyat.
Ez után jött a dugóhúzó balra, amit úgy beszéltünk meg, hogy maximum egy, egy fordulatos dugót csinálunk, de ha a gép nem akar dugózni, akkor még az egy egész fordulatot sem erőltetjük. Nem akart dugózni, mint ahogy korábban sem akart dugózni soha, így egy alig fél fordulatos dugóhúzót sikerül kihozni belőle.
Sebességrendezés után visszaálltunk ismét a 300 fokos irányra, ki kellett választanom egy referencia pontot, és a feladat egy 20 fokos bedöntésű, 360 fokos bal forduló volt. Ezt követte egy 45 fokos bedöntésű jobb forduló. Mikor befejeztem, akkor jött az utolsó feladat, adott helyzetből vigyem be a gépet, és úgy szálljak le, hogy a starthelyen érjünk földet.
Befordultam balra, a hosszú falra, és elindultam leszállni. Jó érzés volt, hogy eddig minden rendben volt, koncentráltam a behelyezkedésre, és lelkileg felkészültem a leszállásra. Hosszú final-t akartam csinálni, persze számolva a pályairányú széllel, de nem akartam meredeken süllyedni.
Szépen sikerült a leszállás is, a megbeszélt helyen értünk földet, és nem csapódott a gép a talajhoz.
Megkönnyebbülve szálltam ki, tudtam, hogy nagy hibát nem követtem el, nem gondoltam, hogy aggódnom kellene az eredményem miatt.A végén lepapíroztuk a vizsgát, kifizettem a vontatógépet, és boldogan indultam haza.
Megvan a szakszóm. :)
Úgy érzem, itt van az a pillanat, mikor köszönetet kell mondanom mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ezt az érzést átélhessem. A Családomnak a türelmükért, az Oktatóimnak a rengeteg belém fektetett munkájáért, a Klubtársaknak a sok segítségért, és a Vizsgáztatómnak az emberi hozzáállásért.
Hölgyeim, Uraim!
Megtiszteltetés volt Önökkel játszani.
LHFH, 2016.08.03.
Hercegfi Mihály