Az első idei MVK-feladat rövid története

posted in: Pilóta blog ápr 2015

Úgy alakult, hogy a Magyar Vitorlázórepülő Kupa első idei repülése klubunkban született. Múlt szombati távunk története tavaly áprilisban kezdődik, amikor egy közös húsvéti Twin Astiros repülésre készülődtünk Bőti Lacival. A kiválasztott napon már látszott, hogy az időjárás nem teljesen a várakozásoknak megfelelően alakul, de azért távrepülhetőnek tűnt. Kísérletünk végül látványos kudarcba fulladt: nem egészen egy óra girhelés és lejtőzés után megadtuk magunkat a gravitációnak.

Egy év elteltével felmerült bennem: idén is tehetnénk egy próbát, hogy mihamarább feliratkozzunk az MVK tabellára. Lacit sem kellett túlzottan noszogatni, így pénteken elkezdtünk a másnapi távrepülésre készülni. A logisztikát némiképp bonyolította, hogy szombaton még Zürichben ébredtem, de egy frappáns “vonat-repülőgép-busz-metró-metró-busz-volánbusz” kombinációval fél 11-re így is Fahegyen voltam. Külön köszönet Lacinak, aki eddigre előkészítette a gépet a repülésre, illetve az üzemnap minden résztvevőjének, hogy némi késéssel érkezve is repülhettem!

Az időjárási modellek elemzése után úgy döntöttünk, északnyugat fele próbálkozunk a távrepüléssel. Két nyomós érvünk volt e mellett: egyrészt délnyugat felől vastag felhőtakaró húzódott észak felé, ami a Farkashegyről elérhető területek közül a Győr-Adony-Budapest háromszöget tűnt a legtovább érintetlenül hagyni; másrészt élénk nyugatias szél fújt, így a szélirányban kialakuló erővonalak mentén tudtuk tervezni az útvonalat. Némi tanakodás után elvetettük hát a Móri-árkos változatokat, és egy Herceghalom-Nagyigmánd-Bicske-Nagyigmánd-Farkashegy, 213km-es törthurok deklarálása mellett döntöttünk. Arra gondoltunk, hogy ha nem távolodunk el túlságosan Fahegytől, az több mozgásteret ad számunkra, hogy a deklarációt feladva hazarepüljünk, ha az időjárás mégis gyengébben alakul a vártnál. A maximumot fél-1 és fél-4 közé lehetett sejteni, így 80 körüli átlaggal -ami Twinnel egy erős-közepes időjárásban, deklarált útvonalon jónak mondható- a csúcsban megrepülhetőnek tűnt a feladat.

Negyed 1-kor, már kialakult, élő időben emelkedtünk a levegőbe (1-es kép). Vontatás mellett döntöttünk, noha aznap minden bizonnyal el lehetett volna kapaszkodni csőrlésből is. Ennek oka az volt, hogy ne veszítsünk el értékes időt a kiemelkedéssel, és az erős széllel szemben, a lépcsőházban araszolva történő kiutazással. Már az elemelkedés után konstatáltuk, hogy bizony az idő már jócskán él. Izmos termikeken keresztül vontattunk, majd az M1-es fölött oldottunk, Biatorbágytól keletre, 550 méteren (minden magassági adat LHFH QFE szerint értendő). Az emelés elég buborékos és rettentő szűk volt, így némi magasságnyerés után, 700m-ről átcsusszantunk a felhő napos oldalára, és kevés keresgélés után meg is találtuk a nap első komolyabb emelését, egy bő két és feles átlagút (2-es kép). A felhőalap nagyjából egybeesett a légtér-plafonnal, így 1730m-ről el is indultunk Herceghalom irányába. Érdekes fejlemény volt, hogy a szél a magassággal gyengült, utazómagasságon már csak 20-25 km/órás áramlással kellett megdolgoznunk. Egyből átrepültük az indulási szektort, de tudtuk, hogy szinte biztosan megemelkedünk az első felhő alatt alapig és újraindulunk. Így is lett, 12:57-kor kezdtük meg végül a mért szakaszt, lényegében felhőalapról, szembeszeles szárral kezdve.

Végig felhők alatt tudtunk haladni, így alig veszítettünk magasságunkból. Kisebb kerülőkkel optimalizáltuk szembeszeles siklószámunkat (3-as kép), majd Tatabányától északkeletre álltunk bele az első komolyabb emelésbe, melyben ismét alapig tekercseltünk (4-es kép). Teljes termikátlag 2.6m/s, előttünk pedig a Gerecse orografikus hatásának hála összefüggő felhősor. Tata után átváltottunk egy déliesebb sorra és igyekeztünk ismét úgy pályázni, hogy már csak a fordulópont után, hátszélben kelljen emelkednünk. Itt azért már valamivel gyengébb, de még mindig jól repülhető időjárással találkoztunk. Ahogy közeledtünk Nagyigmándhoz, úgy lett egyre egyértelműbb: valóban a legjobb területre deklaráltuk a feladatunkat, onnan nyugatra ugyanis jóval gyatrább felhőkép mutatkozott. Fordulás után egyből fogtunk egy hármas emelést, amiben így már valóban hátszélben emelkedtünk alapig. Teljes termikátlag 2.8m/s, a terv pedig hátszélben elpályázgatni a gerjedő gerecsei időjárásig. Ez nem sikerült, ugyanis sajnos rosszabb pályán haladtunk, mint odafele, és meg kellett állni egy gyenge 1.8-ban párszáz métert rátenni. Tata és Tatabánya között is csak kettes emelést találtunk ekkor, így továbbindultunk a Bicskére vezető bal kifli alatt, abban bízva, hogy még a hátszeles száron találunk egy erős emelést. Ismét szerencsénk volt, közvetlenül Bicske előtt belefordultunk az ügyeletes hármasba, melyben a légtérhatárig emelkedtünk. Teljes termikátlag 2.7 m/s, közben be is sodródtunk a szektorba. Ami ezután következett, az tényleg álomszerű volt: nagyon jó erővonalat találva siklottunk majdnem 40km-t 140km/órás sebességgel, 100 feletti siklószámmal.

Kezdte közelíteni a 100km/órát az átlagsebességünk, ekkor kezdtünk hinni benne, hogy ez a sebesség akár tartható lesz a táv végéig. A deklarált feladat teljesíthetőségében már az első hurok után biztosak voltunk. Elkezdődött hát a verseny a percekért. Először vesztésre álltunk, mert a Tata vonalától nyugatra eső rész kezdett gyengülni, és nehezen találtunk értelmes emeléseket, amik ráadásul 100-200m után kifújtak. Érezhetően lassultunk, 92-es átlaggal fordultuk másodszor Nagyigmándot, ezúttal 1300m-en. Visszafele is szenvedtünk 1-2 másfél-kettő közöttiben, azonban immár a hátszéllel segítve. Aztán elhatároztuk: egy kisebb kockázatot még vállalnunk kell a 100-as átlag reményében. Viszonylag alacsonyan továbbmentünk a környék egyetlen igazán kontúros felhője felé, ami Tatától délnyugatra fejlődött. Megérte: 1000m-en ott volt a hármas, amiben 1800-ig tekertünk (5-ös kép). Teljes termikátlag 3.2m/s, pozíciónk hazaérő! Átlagsebességünk ekkor 92.5km/óra volt. Tudtuk, többet nem szabad csavarni, ha fel akarjuk tornászni 100-ra.

A pályánk igen változatos volt, egyes pillanatokban kevésbé hittünk a szemünknek, mint a számoknak (6-os kép), de szerencsére a tartalékunk azért elégnek bizonyult. Pár perccel délután három után 220km/órás sebességgel suhant át a hangárok felett a Twin Astir, ez a kicsit behemót, de nagyon is szerethető madár (7-es kép). Összefagyva, de fülig érő szájjal szálltunk ki a gépből (8-as kép). Azt hiszem, mindkettőnk nevében mondhatom: minden várakozásunkat felülmúlta a repülés! A távot végül 99.4 km/óra sebességgel teljesítettük, amiért 1075 pont járt az MVK-ban: http://repokt.org/mvkweb/repules_maint2.php?ID=2

Az útvonal teljes termikátlaga 2.1 m/s lett, a siklások átlagos közegemelése 0.7 m/s! Átlagos siklósebességünk 140 km/óra, siklószámunk pedig 37 volt. Soha rosszabb szezonkezdést! 20 perccel a leszállásunk után elkezdett összeállni a felhőzet, így az is kiderült: sokkal hosszabb feladatot biztosan nem tudtunk volna ilyen jó átlaggal megrepülni, így tényleg jó volt a feladatkiírás.

Jó leszállásokat kívánok mindenkinek, üdvözlettel:
Kiss Dani

001

002

003

004

005

006

007

008