Éledezik már a hegyek között is az időjárás, az elmúlt két hétben születtek már kiemelkedő, 500km feletti távok is. Sajnos nekem, szokás szerint, nem sikerült a legjobb napokon szabaddá tennem magam, de azért kedden szerencsém volt az első idei alpesi távomhoz. Aznapra is igen jó idő ígérkezett a modellek alapján, végül azonban egy magasnyomású rendszer peremén, a megélénkülő északkeleti áramlással, szárazabb és stabilabb légtömegek érkeztek a repülőtér térségébe. Az ehhez hasonló időjárási helyzetekben átalában a szél által szabdalt, nehezen kikörözhető száraztermikek, ugyanakkor -a friss levegő folyamatos utánpótlása miatt- hosszú termikus aktivitás jellemzőek. Így volt ez kedden is, amikor DuoDiscusszal repültem egy 340km-es távot közel 6 óra alatt. Ez Ka7-essel még elismerésre méltó átlagsebesség is volna, de hát mit van mit tenni, ezt dobta a gép :) Az elmúlt két évben már megszoktam, hogy a hegyek között legtöbbször nem a nagy sebességek, hanem a hosszú periódusok teszik lehetővé nagyobb távolságok megrepülését. Csak a csúcs-szezonban, illetve hullámhelyzeteknél jellemzőek a 100km/óra feletti átlagsebességek.
A tavasz derekán még rengeteg a hó a svájci Alpokban, jóformán csak a mélyebben fekvő völgyek és az alacsonyabban lévő, meredek sziklafalak szárazak. Ez egyben egy csodálatos összképet is eredményez: felül friss, acélkék ég, a horizont alatt csillogó hófehér relief, legalul pedig a tavasziasan életteli zöld. Tavaly már sokat tanultam azt illetően, hányféle nüanszon múlik a hegyek között, hogy az ember mikor éppen hol számíthat emelésre, vagy az átlagosnál nagyobb erejű termikre. A változatos széljárás mellett a napszak, a pillanatnyi magasságod, a domborzat és a benapozottság mértéke mind befolyásolják a lehetőségeket. Hatványozottan igaz, hogy az ember ezen komplex összefüggések megfejtésére szorul, amikor gomolyfelhők nem segítenek a tájékozódásban.
A keddi nap például mindjárt úgy indult, hogy tudtam: indulás után kell siklani vagy 40km-t az első érdemi termiklelő helyig, odáig valószínűleg csak pályázgatni lesz lehetőségem. Ugyanakkor minden elvesztett méter súlyos érvágás lesz útközben, mivel ha 1500m alatt érkezek meg a Vilan hegy délkeleti lejtőjéhez (ahova az első értelmes emelést vártam), akkor nem lesz esélyem csatlakozni, és terepre kényszerülök. Az inverzió ekkor 2200m körül volt, azaz 700m-ből kellett volna megoldani 40km-t. Az elsőként induló gép, egy ASG29-es, annak rendje és módja szerint bele is állt az első nagy siklás után. Amikor a Rajna völgyében lévő Bad Ragaz-i repülőtérről rádiózott, elhatároztam: az első szakaszon nagyon óvatos leszek, minden érdemi lehetőséget kihasználok az emelkedésre. Szerencsére elég jó pályám volt, a Rajna völgyének keresztezése előtt egy keveset emelkedni is tudtam egy fél méter – méter közötti emelésben. Így is csak 1700m-en értem a várt termik helyére, amit némi keresgélés után sikerült is kimagozni, erős másfeles átlaggal emelkedtem 2500m-ig. Ahogy repültem az egyre magasabb hegyek irányába, úgy emelkedett az inverzió is. A Nemzetközi Gazdasági Fórumairól, és síparadicsomáról ismert Davos térségében már 3000m fölé jutottam, a nap folyamán egyébként 3300m-en voltam a legmagasabban. Ez az Alpokban közepesnek számít, egy igazán jó napon 3600-4000m körül van a kondenzációs szint. Ez sajnos azt is jelentette, hogy a fővonulaton nem nyílt esélyem átlépni, a 3500m feletti gerincek megálljt parancsoltak.
A repülés nagy része tulajdonképpen izgalommentesen és a látványban való gyönyörködéssel telt. A végére maradt azért egy tanulságos slusszpoén. Amikor a 75 km-es körön 3000m-en kivettem a termikből a gépet, nehezen tartottam elképzelhetőnek, hogy ne jussak el egy siklással a 400m-en fekvő repülőtérig. Igenám, de a szél közben élénkülni kezdett, ami a szembeszeles komponens mellett azt is eredményezte, hogy azokban a szélárnyékos völgyekben, ahol a nap folyamán a legerősebb lee-termikeket fogtam, azúttal kellemetlen rotor és ordas merülés fogadott. Pillanatok alatt siklópálya alatt találtam magam, perceken keresztül tehetetlenül figyeltem az egyszámjegyű siklószám értékeket a kompjúter kijelzőjén. Végül egy nagyobb kitérő után, egy napsütötte hegyoldal mellett keresgéltem és szerencsémre meg is találtam a nap talán egyik utolsó emelését. Eleinte türelmesen piskótázva, majd az orom mellett körözve emelkedtem komótos 0.8-as átlaggal, majd 2500m-en megkönnyebbülve fordítottam a gép orrát a repülőtér irányába. A végsiklás fenomenális volt, a már alacsonyabban járó nap sugarai bearanyozták a havas hegyoldalakat, melyek közé szép lassan besüllyedtem a rezzenéstelen levegőben. Végül közel 6 és fél óra repülés után, nagy mosollyal az arcomon kászálódtam ki a kabinból.
Akit érdekelnek a részletek, a repülés letölthető az OLC-ről: http://www.onlinecontest.org/olc-2.0/gliding/flightinfo.html?dsId=4250538
Fahegyre is jó repülőidőt és szép eredményeket kívánok!
Üdvözlettel:
Dani
