2010. július 17-én ért véget az 55. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság, mely egyben a jövő héten kezdődő szegedi Világbajnokság edzőversenye is volt. Magam is indultam, mivel a standard és 15m-es kategóriákat megfelelő nevező hiányában törölték, az összevont szabad osztályban. Ennek volt előnye is, de sajnos főleg hátránya. Előnye, hogy még több, nálam jóval tapasztaltabb pilótát figyelhettem meg repülés közben (közel 50-en indultunk a “mixed open” osztályban), hátránya pedig, hogy jóval nagyobb teljesítményű, 18m-es és szabadosztályú gépek ellen kellett versenyeznem, a már a standard kategóriából is kiöregedőben lévő Discus CS típusú gépemmel (ráadásul az összevont kategória miatt az MVK-ból ismertnél számomra előnytelenebb handicap lista szerint). Már az edzőnapon megcsodálhattuk a vadonatúj ASG-29-eseket, a Diana 2-est és a világverő 18m-esnek tartott dél-afrikai JS-1-eseket. A közelgő Világbajnokság okán több, a világ élmezőnyébe tartozó pilóta is részt vett a versenyen, igaz néhányan csak az első héten. Angol, olasz, japán, dán, szlovén, szlovák, orosz, kanadai, brazil, német és osztrák versenyzők is színesítették a mezőnyt.
A tavaszi és kora-nyári monszunhoz képest hatalmas szerencsénk volt az időjárással: a 13 napból 11 alkalommal tudtunk repülni, a legrövidebb versenyszám 250km, a leghosszabb 500km volt, jellemzően 300-400km közötti feladatokat kaptunk. A ciklonális, csapadékos időszak nem múlt azért el teljesen nyomtalanul. Lényegében egyik nap sem volt homogén az időjárás, mindig adódtak nehezen átrepülhető területek, az emelések jellemzően buborékosak, nehezen kikörözhetőek voltak. Ez nem kedvezett a gyengébb teljesítményű gépnek, hiszen míg a nagyobb fesztávval bíró társaim átsiklották a kedvezőtlenebb területeket, nekem emelkednem is kellett ott. Igazságos Handicap sajnos nincs. Ha homogén, jól repülhető idő lett volna, én jártam volna jobban. A mostani, nagy siklásokra kényszerítő időjárás azonban több előnyt adott a Ventusoknak, Nimbusoknak, ASH-25-öknek, mint amennyiért az indexszám kompenzált. Némiképp hátráltatott a Discus műszaki állapota is. Szezon végén kerül 3000 órás ápolásra a válogatott keret tulajdonában lévő gép, sajnos ennek megfelelő az állapota is. Példának okáért: a jobb oldali vízcsapot nem lehetett a levegőben rendesen visszazárni, így vagy annyi vízzel repültem, amennyit reggel töltöttem, vagy üresen. Ez különösen azokon a napokon okozott hátrányt, amikor alacsonyra kerülvén valamennyi vizet dobni kellett, később azonban jól jött volna legalább 100-120 liter.
Minimális elvárásom az volt magammal szemben, hogy a mezőny első felében végezzek. Ez végül sikerült, ezzel együtt elégedetlen vagyok a teljesítményemmel. A verseny első kétharmadában igen jó napi eredményeket sikerült elérnem, többször szerepeltem az első 6-ban, egyszer második helyen végeztem. Ezen eredmények, Discus-szal elérve, kivívták az ellenfelek elismerését. Az utolsó három-négy napra azonban nagyon elfáradtam, melyhez hozzájárult az is, hogy közvetlenül a munkából, pihenés nélkül estem be a versenyre, ráadásul némi lázzal küszködve. Kimerített a 35 fok feletti hőmérsékletekben zsinórban repült kilenc versenyszám is. Itt jegyezném meg, hogy az FAI klub osztályhoz képest infrastrukturálisan is sokkal jobban ellátott pilóták ellen versenyeztem. Például: az első 15 helyezett mindegyike légkondicionált lakókocsiban vagy szállodában lakott és saját gépével indult. Ezek sajnos komoly különbségek, különösen egy fizikailag és szellemileg egyaránt ennyire igénybevevő verseny esetén. Érdekes megfigyelésem volt még, hogy a gyengébb teljesítményű géppel még azokon a napokon is alacsonyra kényszerültem, amikor jó eredményt értem el. Az alacsonyabb zónában jellemzően munkásabb dolog repülni, nehezebben kikörözhetőek az emelések, és természetesen több stresszel is jár. Ezért sem kompenzál a handicap…
Az elmúlt években, sokszor gyengébb időjárású napokon végzett edzésmunka meghozta gyümölcsét, többször maradtam lehetetlennek tűnő helyzetekben levegőben. Volt olyan pillanat is, amikor az első 10 helyezett között álltam összetettben, sajnos nem sikerült azonban ezt a kiegyensúlyozott teljesítményt a verseny végig tartanom. Egy területek feletti szabadtávon egy rossz döntés okozott fájdalmas pontveszteséget, míg az utolsó napon kockáztattam, hiszen többet tudtam volna nyerni vele, mint veszíteni – természetesen az utóbbi következett be :-) Ezen a napon is egy 50km-es emelés-mentes lyuk okozta a vesztemet.
Természetesen az embernek szüksége van sikerélményekre is, úgy gondolom azonban, hogy hosszú távon ez a fejlődés útja: olyan versenyen részt venni, ahol folyamatosan maximális teljesítményre kényszerítenek a tapasztaltabb, edzettebb ellenfelek. Biztosan el fog telni néhány év, míg figyelemre méltó eredményt tudok elérni ebben a kategóriában. Segíthet ebben, ha hasonló gépekkel induló versenyzőkkel tudom összemérni magam. Ez történhet úgy, hogy összejön egy STD vagy 15m-es kategória, vagy úgy, hogy valami módon jobb géphez jutok. Fontos tapasztalat még, hogy egy jó géppár nem csupán azért fontos, mert több gép nagyobb területet tud átfésülni, hanem azért is, mert egy társsal és/vagy egy tapasztalt csapatkapitánnyal az ember megvitatja döntéseit, így biztosan kevesebb ad hoc megoldás születik, amelyek később megbosszulják magukat, komoly pontszám-veszteségeket okozva.
A megkívánt teljesítményekről mindent elmond, hogy a napi győztesek legtöbb esetben 110km/óra feletti, de kivétel nélkül 100km/óránál gyorsabb sebességgel teljesítették a napi feladatot.
Jómagam 11 nap alatt 50 órát és több, mint 3000km-t repültem, és rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Szerencsére a szállítókocsira egyszer sem volt szükség, ami különösen a még mindig zömében felázott terepek tükrében öröm. Sajnos három incidens is történt a verseny alatt, mindhárom terepreszálláskor. Két gép gazdasági totálkárt szenvedett, szerencsére azonban egyik pilóta sem sérült meg komolyabban. Szokásaimhoz híven ősszel kiértékelem a verseny eredményeit, és terveim között szerepel, hogy a téli oktatás keretében részletesen megosszam tapasztalataimat azokkal, akiket érdekel.
Végezetül köszönöm mindazoknak, akik segítettek, elsősorban Briginek, aki két hétig asszisztált a gép összerakásában-szétszedésében, startra húzásában és ápolásában. Köszönet a békéscsabai tábor résztvevőinek a sokszor hasznos információkért, kiváncsian várom az ő beszámolójukat is az elért eredményekről, szerezett élményekről.