Múlt hét közepe körül kaptuk a hírt Békéscsabán, hogy a vasárnapi és hétfői nap ígérkezik alkalmasnak hosszabb távok megrepülésére. A hírek forrása Dani volt, aki Farkas Pistának küldte minden nap az előrejelzéseit/gondolatait. Nagyon örültünk, hiszen addig, talán ha egy (táv)repülhető nap adódott.
El is jött a hétvége és az itthoni előrejelzések is megerősítették a várható jó időt. Bár a vasárnap gyengébbnek ígérkezett, Török Laci kiírta a 300-at Doboz-híd indulással, Maroslele,Nádudvar fordulópontokkal és Békéscsaba- torony érkezéssel.
Vasárnap reggel Békéscsaba és környéke zárt felhőzettel leárnyékolva ébredt, így a táv déli szakaszán gyengébb időre számítottunk, hiszen hiányzott az a pár órányi besugárzott energia. Északon már rég tele volt az ég kumókkal, gyanús volt az összeállás is, de délen semmi. Ebből kifolyóan csak valamivel egy óra előtt kezdtük a vontatást, ami miatt a hiába haladtam viszonylag jól, Gyomaendrőd után ott volt az összeállás, zárt esőfüggönnyel a kurzuson. Esélytelennek láttam a megkerülését ezért csalódottan hazafordultam Békéscsabára. Ez utólag jó döntésnek bizonyult, mert Dévaványánál ketten is terepre szálltak. Este kiderült, hogy észak felé kellett volna kezdeni, ugyanis két helyi pilótának így sikerült megrepülni a távot.
Másnap szintén bejött az előrejelzés: fél 11 körül már tele volt az ég cumulus-okkal. Bomba időnek néztünk elébe, bár északon ismét összeállásra volt esély. Hétfőre viszont nem volt gépem, hiszen naponta cserélgettük őket. Mindenki készült a repülésekre, Hajnal Pisti még vizet is töltött a C1-be. Aztán Pisti valamit megérezhetett (bár ezt csak ő tudja), ugyanis odajött és azt mondta: „Tudod mit Márk, vidd el az Astirt!” Ezúton is köszönöm önzetlenségét!
Rohamtempóban kezdtem összeszedni a cuccom. Természetesen a kapkodás soha nem jó, de már élt az idő, menni kellett, a feladat azonos. Végül negyed 12-kor vontattam el a MALÉV-os Cobra után, aki ugyanarra a feladatra indult. 450 méteren oldottam és egy 2,4 m/s-os átlagban 1500m-ig emelkedtem. Irány Doboz-híd, majd a déli felhők. Ekkor jött az első nehézség, ugyanis a Cobra és én is leestünk 850m-re rögtön Békéscsaba után. Sokat geberegtünk és az idő ment. Ugyan egy órával előrébb voltunk, mint vasárnap, de sietni kellett, nehogy összeálljon északon megint. A Cobra végül elemelkedett és ott hagyott, hiába próbálkoztam, nekem nem volt meg az emelés. Végül nagy nehezen én is felküzdöttem magam 1100méterre, de nagyon gyenge emelésben. Inkább elindultam tovább Maroslele felé.
Le voltam maradva a Cobrától, ezért siettem, igyekeztem csak a nagyobb emelésekben megállni. Sikerült az akkori 1700m-es alapig emelkedni, máris jobban éreztem magam. Még Maroslele előtt utolértem a Cobrát, a fordulópont után együtt mentünk. Azután valahogy Orosháza magasságában elhagytam, de nem várhattam, hiszen közeledett a kritikus pont. Ezt követően nagyon jó pályákon siklottam Gyomaendrődig ahol hasonló látvány fogadott, mint előző nap. Az összáállás hatalmas területet leárnyékolt, de még nem esett és figyeltem, hol süt a nap mögötte. Meg is láttam a fényt és eldöntöttem, lesz ami lesz én átsiklom oda. Kitekertem alapig ami 2000méteren volt ekkor, feltettem az C1 orrát és megcéloztam a napsütötte részt. Hosszú siklás következett a sötétben. Bal oldalon megjelent egy esőfüggöny, majd jobb oldalon is. Épp a kettő között sikerült átjutni, de kaptam pár cseppet én is. Hihetetlen látvány volt.
900-on értem el a napsütötte részen egy szép felhőt 30-as körön Nádudvartól. Megemelkedtem és a fordulópontig egész jól haladtam. Megfordultam és amit láttam az eléggé lelombozott, hiszen hazafelé elhaladt az eső és le volt árnyékolva a kurzus, valamint 80km volt még hazáig.
Ekkor kezdődött a türelemjáték. Próbáltam minél tovább várni, hogy elhaladjon az eső és a besugárzás hatására esetleg újjáéledjen az idő. A legközelebbi felhő körülbelül 20km-re volt, úgyhogy 100-110-es tempóval siklottam, szépen komótosan. Az átlagsebesség nem számított, csak érjek haza Hamar 700-on találtam magam és elkezdtem nézegetni a terepeket. Füzesgyarmat felé fordultam, hátha még a város felé lesz valami. Hihetetlen módon, de egyszer csak mocorogni kezdett a vario és egy éledező termik sietett segítségemre, meglepetésemre három ragadozó madárral. Együtt masszíroztuk az emelést, de nekik sem volt semmi, viszont láthatóan nagyon élvezték. Füzesgyarmat felé azonban megjelentek a kumók így továbbindultam arra és sikerült is találnom egy biztos termiket, ami megmentett.
Ekkor megindultam a következő távoli felhő felé immár 1900méterről. Innen már csak egy termik hiányzott hazáig. A felhőt 850m-en értem el Vésztő mellett és végül befújt a termik, amiben biztonságos 1600m magasra emelkedtem és megkezdtem a végsiklást. A termikben viszont még láttam, hogy egy madár elkísért.
500 méter magasan repültem át a célvonalat. Egy nagyon küzdelmes, nagyon hosszú (pontosan 6 óra) ám legfőképpen nagyon tanulságos repülésen voltam túl, amire mindig emlékezni fogok.
