Indián nyár Farkashegyen
Hasznos szombattal, és kellemesen repülhető vasárnappal telt a hétvégénk. Szombat Ivanics Lajos egyedül repülésével és B vizsgájával, valamint Hercegfi Misi Ka8 típusával telt, gratulálunk nekik ! Emellett haladtak Gergő II/1-ei és Zsuzsi feladatai is. A lejtő pedig mostanában szokatlan sima … Folytatás
Nemzeti Bajnokság 2014 – Őcsény (Kiss Dani beszámolója)
Mindenekelőtt szeretném megköszönni a rengeteg segítséget, amit kaptunk a Nemzeti Bajnokság 10 napja alatt. Jencinek, aki anyánk helyett volt apánk, továbbá Zsuzsinak, Ricsinek és Pityesznek, akik mindig elérhetőek voltak, ha egy segítő kézre volt szükség. Jól estek a látogatások is, … Folytatás
Melczer Márk első 300km-es távrepülése
Múlt hét közepe körül kaptuk a hírt Békéscsabán, hogy a vasárnapi és hétfői nap ígérkezik alkalmasnak hosszabb távok megrepülésére. A hírek forrása Dani volt, aki Farkas Pistának küldte minden nap az előrejelzéseit/gondolatait. Nagyon örültünk, hiszen addig, talán ha egy (táv)repülhető … Folytatás
Gyenge idő és nagy átlagsebesség az egynapos versenyen
Az itteni repülőklubban évente négy alkalommal egynapos háziversenyt rendeznek. Ezek célja, hogy a pilóták összemérhessék tudásukat, továbbá a kevésbé tapasztaltak oktatóval repülve megismerkedjenek a versenyszerű körülményekkel. A nap a versenyszámok reggeli eligazításaihoz hasonló briefinggel kezdődik, este pedig közös kiértékeléssel és … Folytatás
Alpesi összetett: Föhn, termik, lejtő és hullám
A két héttel ezelőtti, végül kudarcos kísérlet után tegnapra ismét jól repülhető időjárással kecsegtettek a prognózisok. Az elmúlt időszak időjárását meghatározó mediterrán ciklon feltöltődésével néhány szárazabb napot lehetett várni a hét végére ideérő következő alacsony nyomásmező előtt. A szinoptikus előrejelzésen … Folytatás
Hegyek között, völgyek fölött
Múlt hét szerdán alkalmam nyílt beleszagolni a combosabb alpesi időjárásba. Adódott ugyanis, hogy az első magashegyi távomon -és a meteorológiai prognózison- felbuzdulva szabadságot vettem ki erre a napra. Reggel 8-kor már Schänis repülőterén vártam a fejleményeket. A reptér fekvéséről annyit, … Folytatás
Hidegfront után
A hétvégén a hidegfront utáni szeles, de termikes időben ismét sikerült jókat repülnünk. A teljesítményrepülők egy része szombaton már távra készült, míg időtartamrepülésre is rendkívül kedvezőnek bizonyultak a helyi viszonyok.
A használható rövid periódus még nem tette lehetővé nagyobb teljesítmények repülését, de arra elégnek bizonyult, hogy az MVK-ban már képviseltethessük magunkat.
Megkezdtük a képzést
A héten kézbekaptuk a képzési engedélyt, így a hétvégén elkezdtük a növendékeink kiképzését, valamint akadálytalanul folytatódhatnak a korábban megkezdett képzések is.
2014.03.29
Szombatra nagyon jó idő alakult, a száraztermikes előrejelzés ellenére már 11-kor tele volt az ég Cumulusokkal, amik alatt 2-3 méteres emelések sem voltak ritkák. Az alap fel is kúszott 1700 méter fölé, bár a látás magasan botrányos volt a nagy párásságtól. Jellemzi a napot, hogy mindenki el tudott tekerni csörlésből. Gyalai Balázs gyűjtötte a legtöbb időt, 2óra 45 percet. Jó hír még, hogy az MRSZ megkapta az oktatási engedélyt, így nálunk is kezdődhet a kiképzés.
(Vajda Ricsi)
Szezonkezdet a levegőben is
Az időjárás, és a technikai eszközök kegyesek voltak hozzánk a hétvégén, és végre a gépeinkkel a levegőbe emelkedhettünk. Elkezdtük leporolni a télen megkopott rutint, és gyakorlatba hozó, és sikeres ellenőrző repüléseket is magunk mögött tudhatunk.
A szombati népes létszámmal közel 50 csörlést indítottunk, és az erős oldalszél, és gyenge besugárzás ellenére, néhányan már 1-1 termik buborékot is meglovagolhattak.






