A vitorlázórepülő távrepülések során két gép együttműködése – páros repülése – nyilvánvaló előnyökkel jár, mégsem alkalmazzák elterjedten a versenyeken, és ha mégis, akkor sem jelentkezik igazán annak előnye. Miért? A magyarázat a páros repülés gyakorlatában keresendő. Vannak ugyanis buktatói és hátrányai, melyek az alábbiak:
1.) A versenyek egyéni értékelésűek, a páros tagjai voltaképpen ellenfelek. Bármennyire is őszinte és tisztességes együttműködési szándékuk, a verseny során óhatatlanul bekövetkező apróbb-nagyobb kudarcok, döntési hibák esetén, csak a másik tisztességébe vetett „vak” bizalom akadályozhatná meg a gyanakvást, egymás hibáztatását, súrlódásokat, azaz a versenyeredményt gátló rossz hangulatot.
2.) Ahhoz, hogy a géppár együtt tudjon repülni, közel azonos képességűek kell legyenek. Azonban még ebben az esetben is az elszakadás megakadályozása érdekében, hol egyiknek, hol másiknak egy kicsit vissza kell fognia magát, ami az egyéni teljesítményük rovására megy. Vajon ezt a hátrányt kiegyenlítik-e a páros repülés egyéb előnyei (biztosabb termikfogás, stb.) Hogyan lehet ezeknek a buktatóknak a méregfogát kihúzni, azaz milyen lehet az ideális páros repülés, melynek csak előnyei vannak az egyedül repüléshez képest.
Először is az 1.)-ben foglaltak megkerülhetők, ha a páros repülés az alábbi feltételekből indul ki:
– Mindkét fél önálló egyéni repülést végezzen, és egyéni eredményének elérése legyen döntései központjában. Döntéseit maga hozza és maga felel érte, tehát kudarc esetén társát nem hibáztathatja,
– Egymásra várakozni tilos, kivéve, ha azt a várakozó egyéni érdeke indokolja. „Önfeláldozás” szóba sem jöhet, nem várható el, és nem viszonozható.
A páros mindkét tagja elfogadja, ha a társa mögött második helyen végez. (Ez a legnehezebb feltétel, de ha nem megy, nincs értelme a páros repülésnek, előnyösebb egyedül repülni.)
A 2.) szerinti hátrányok elkerülésére, el kell térni a megszokottól. Igaz, hogy a páros repülés legfőbb előnye akkor jelentkezik, ha két gép egymás közelében repül, mert nagyobb területet átfésülve jobb siklópályát, és nagyobb termikeket találhatnak. Nem kell azonban önmagukat korlátozva erre törekedni, lehet ezt másképp csinálni.
Ha – megállapodásuk szerint – mindkét fél egyéni repüléssel egyéni teljesítményének maximalizására törekszik, természetesen el-elszakadnak egymástól, a szoros kötelék megszűnik. De ez egyáltalán nem baj. Sőt! Aki éppen előrébb (vagy ami ugyanaz, magasabban) van, megfelelő adatok, információk közlésével fel tudja zárkóztatni a leszakadót. Ezt persze be kell gyakorolni, de magas színvonalon is lehet csinálni, szinte beleélve magát a másik helyzetébe és gondolkozásába. Így szinte egész idő alatt egymást húzgálva, gyorsítva, egyénileg elérhető tempójuknál nagyobb átlagsebességet érhetnek el.
A felzárkóztatás adatainak, információinak hitelességéhez kétség sem férhet, mert azt a felzárkóztató kemény egyéni érdeke garantálja, hiszen nem akar egyedül repülni. Ez nagyon fontos, mert a gyakorlatban sokszor előfordul jó szándékú, de téves tájékoztatás. Pl. az elől lévő talál egy 3m/sec-os termiket, ezt közli a leszakadóval, aki otthagyja a meglévő 2,5 m/sec-os termikét, de mire odaér társához, az emelés legyengült 1,5 m/sec-ra. Társa közli, hogy továbbmegy, ő viszont kénytelen ottmaradni, mert alacsonyan van, és még jobban lemarad. Más körülmények között ez gyanakváshoz is vezethetne, de a fenti felállásban biztos, hogy a közölt adat jóhiszemű volt, és mivel a leszakadó saját döntése volt, hogy termikét otthagyja, társát még lelke mélyén sem hibáztathatja.
Az így együttműködő páros repülésnek még vannak egyéb kiaknázható lehetőségei is. Ismeretes, hogy a versenyeken mennyire fontos a jó lelki kondíció. A páros ennek elérésében, és megtartásában segítheti egymást, nem beszélve arról, hogy az összetartás önmagában is biztonságérzetet ad.
Tudjuk, hogy a verseny tulajdonképpen döntések sorozatából áll. Különösen fontosak az indulás, várakozás és az útvonalválasztás döntései. Ezek lehetnek jók és rosszak. Két agy, két tapasztalat együttese nagyobb valószínűséggel hoz jó döntést, mint az egyedül repülőé. Érdemes ebbe egy kis energiát fektetni, és közösen kidolgozni egyéniségüknek és vérmérsékletüknek legjobban megfelelő döntéskialakító módszert, úgy, hogy megmaradjon a saját döntés szabadsága és felelőssége. Ha a vélemények eltérnek, az nem baj, ilyenkor mindketten mennek a maguk útján. Az együttműködés akkor sem szakad meg, mert távolról is segíthetik egymást.
Sok apró technikai részletet, trükköt és fogást érdemes még kidolgozni. Ilyenek a kommunikáció módszerei, vagy ha egymáshoz közel repülnek, a legjobb siklópálya választás és megtartása, ugyancsak, a termik magjának gyors megfogása egyetlen elvesztegetett spirál nélkül, stb.
Összegezve: Az ideális géppár, ha összecsiszolódik, egymást szívvel-lélekkel segítve, egyéni érdekeit nem veszélyeztetve, meglepően jó eredményt fog elérni a vitorlázórepülő versenyeken.
Szereday Pál