Magyar Vitorlázórepülő Kupa 2010 – Végeredmények

posted in: Bejegyzés okt 2010

MegérkeztünkSzeptember 30-án véget értek az idei küzdelmek a szezon távrepüléseit értékelő Magyar Vitorlázórepülő Kupában. Október közepe óta a hivatalos végeredmény is ismert. Az Aeroklub Farkashegy kis híján bronzérmes lett a klubok pontszerző versenyében, de negyedik helyezésünk is az elmúlt idők legjobb eredménye. Hegedűs Levente második lett az ifjúsági értékelésben, míg Kiss Dániel a II. Kategória legnagyobb átlagsebességét érte el egyik repülésével.

Nyílt nap volt Farkashegyen

posted in: Bejegyzés okt 2010

Nyílt nap 2010. október 16-án2010.október 16-án nyílt napot tartottunk Farkashegy repülőtéren, ahol a bemutatkozáson kívül egész napos sétarepülési lehetőséggel, valamint harapni- és innivalókkal vártuk kedves vendégeinket.

Az Álom megvalósul

posted in: Bejegyzés jan 2010

Az Álom megvalósulVolt három fiatal Klubtagunk. Mind a hárman repülős álmot dédelgettek, jóllehet volt „tisztességes” szakmájuk. A képen sorrendben őket láthatjátok:

Jagasits Viktor  Eurocontol (EU) légi irányítója, ő terelgeti a zsúfolt légtérben a repülőket, hogy biztonságban célhoz érjenek.

Papp Józsi repülési tehetségét rengeteg tanulással tetézve vadászpilótaként védi majd országunkat és Európát.Az alsó kép kanadai kiképzésén készült.

Főpilótánk

posted in: Bejegyzés dec 2009

Matúz IstvánFőpilótánk Matúz István kapta idén a Magyar Polgári Repülésért Érdemérmet. „Papa” generációkat nevelt a repülés, műrepülés művészetére, motorja, szervezője sok repülős versenynek. Híres mutatványa a helikopterről lógó vitorlázó repülős hárborzongatás.

Szívből gratulálunk kitüntetéséhez!

A Látogató

posted in: Bejegyzés dec 2009

Papp JózsiPapp Józsi barátunk hazalátogatott a zord Kanadából, ahol militarista pilóta képzésen vesz részt. A Honi Légierő Leendő Ásza segített hangárt pakolni és folyadékot párologtatni Klubtársainkkal válvetve. Hihetetlen történeteit nagy ámulattal hallgattuk és majdnem mident el is hiszünk neki. Isten hozott Hadnagy úr!

Automata defibrillátor Farkashegyen

posted in: Bejegyzés szept 2009

DefibrillatorFarkashegy repülőterén 2008 júliusa óta automata defibrillátor került rendszeresítésre. A világ vezető halál-oka, a hirtelen szívmegállás egyetlen ellenszerének használatára a helyi pilóták kiképzést kaptak. Farkashegy az első hazai sportrepülőtér, ahol ez a világszerte elterjedt eszköz rendelkezésre áll. A defibrillátor ismertetése »